2014. január 16., csütörtök

PROBLÉMÁK BURKOLÁS SORÁN - AMIKOR A BURKOLAT ELVÁLIK A RAGASZTÓTÓL, ÜREGESEN KONG




Az év végén dolgoztunk egy új ház burkolásán, fürdő és WC burkolásának munkálatait kellett elvégeznünk. Vakolt és Ytong felület burkolása, a csemperagasztó pedig LB-Knauf Garant. Az Ytong felületet átgletteltük több nappal a burkolás előtt csemperagasztóval a nedvszívás kiegyenlítése érdekében. A tapasztalatunk mégis az volt, hogy a fugakeresztek eltávolítása során több csempe leesett, vagy annyira üregesen kongott, hogy el kellett távolítani. Ilyen jelenséggel ritkán találkozunk, ezért is szántunk több időt a probléma felderítésére és megoldására. Első lépésként nézzük meg a fényképeket, ahol a vázolt probléma tisztán látható.




A képen jól látható a fugakereszt eltávolítása utáni eredmény, amikor jó néhány lap könnyedén leesett a fugakereszttel együtt. A jelenség azért volt érdekes számunkra, mert amint az jól látható a felület telibe volt kenve fogas glettvassal. 






       Közelebbről is jól látható a teljes felület be volt kenve ragasztóval. A "bőrösödést" is figyeltük, de nem volt tapasztalható a ragasztás előtt. A csempén tisztán látható a ragasztó által hagyott nedvesség csíkok, de ragasztó nem maradt rajta.










A csemperagasztó amit használtunk. Eddig jól bevált a munkáink során, de most ez a felület kifogott rajta.



     Mindezek után biztosra akartunk menni, ezért a teljes felületen leszedtük a csempét és az Ytongot is megtisztítottuk a csemperagasztó maradványoktól. Álláspontunk szerint a biztos az, ha nem adunk esélyt egy későbbi bontás - visszajavításra. Hogyan oldjunk egy ilyen helyzetet meg? Az újabb ragasztáshoz beltéri Flex ragasztót használtunk fel, illetve a következő fontos lépés beiktatása, ami előzőleg nem volt meg, hogy egy tömény mélyalapozással fixáltuk a falazat nedvszívását, mivel véleményünk szerint a probléma gyökere Mindezek után biztosra akartunk menni, ezért a teljes felületen leszedtük a csempét és az Ytongot is megtisztítottuk a csemperagasztó maradványoktól. Álláspontunk szerint a biztos az, ha nem adunk esélyt egy későbbi bontás - visszajavításra. Hogyan oldjunk egy ilyen helyzetet meg? Az újabb ragasztáshoz beltéri Flex ragasztót használtunk fel, illetve a következő fontos lépés beiktatása, ami előzőleg nem volt meg, hogy egy tömény mélyalapozással fixáltuk a falazat nedvszívását, mivel véleményünk szerint a probléma gyökere ennek hiánya volt.











    Továbbá szeretnénk bemutatni a fugakeresztek használatára vonatkozó javaslatokat is. Két módszert érdemes alkalmazni. Az első, hogy a fugakeresztet olyan mélyre helyezzük a csempézés során, hogy a fugázás előtt ne kelljen eltávolítani, hanem rá tudjunk fugázni. A másik módszer, hogy a kereszteket úgy helyezzük be a lapok közé, hogy könnyen el lehessen távolítani a fugázás előtt. Ez különösen akkor nehezebb, amikor gyengébb minőségű lappal dolgozunk, ahol 2-4 mm eltérés is lehet a lapok méretében, ez miatt néhol lötyög a kereszt, néhol viszont nagyon feszülhet. Ilyenkor érdemes a fenti két módszert alkalmazni, hogy elkerüljük a csempék sérülését a fugakeresztek eltávolítása során. Amennyiben esetleg Ön is ilyen lappal dolgozna, javasoljuk, hogy méret szerint válogassa át és az azonos méretűeket rakja egy sorba. Most nézzük a képeket:





Itt látható az a példa, amikor úgy helyezzük be a keresztet, hogy funkcióját betöltse, de eltávolítása se legyen nehézkes. A megfelelő mélységre benyomott fugakereszt a fugázás során nem zavaró, ezért ez a módszer is jól működik.





Tehát röviden összefoglalva, ügyeljünk a felület előkészítésére, ha bizonytalanok vagyunk a mély alapozás szükségességét illetően, inkább végezzük el, mert utólag sok bosszúságtól menthetjük meg magunkat. Válasszuk ki a felülethez szükséges megfelelő ragasztót. Ügyeljünk arra, hogy mindenhol egyformán kerüljön anyag a lapok alá. A fugakereszteket a megfelelő módon használjuk. Reméljük, hogy cikkünk segítségével sok felesleges munkától mentettük meg kedves olvasónkat! Ehhez a cikkhez kapcsolódóan az alábbi témában megjelent leírásainkat is megtekintheti, ha a szövegre kattint:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése