2020. június 6., szombat

Kör alakú falátfúrás minimális rombolással

        Szellőző rendszerek, kazánok, szagelszívók beépítése során szükségessé válhat a falak átfúrása. A cél ebben az esetben, hogy minél kevesebb falsérüléssel, bontással járjon, hogy ezzel minimalizáljuk az utólagos javítások szükségességét. Ehhez a művelethez szükségünk lesz sablonra, amit a fúrás során fogunk használni. Ezen kívül egy megfelelő fúrógépre, aminek a teljesítménye elég a falazat átfúrásához még vastagabb teherhordó falak esetén is. A fúróhoz elegendő hosszúságú fúrószárat használjunk, ami a teljes falat képes átfúrni. Ez a fúrószár fogja meghatározni a sablonra fúrt lyukak méretét is, többnyire minél hosszabb fúrószárat használunk, annál nagyobb lesz az átmérője is a fúrónak. A képen látható módon egy zsalu táblára vagy 2-3cm vastag fa deszkára rajzoljuk fel a kivezetendő cső méretét, majd a körön kívül fúrjuk körbe, illetve a közepébe is fúrjunk egy lyukat a falra való felrögzítéshez:






A következő lépésben mérjük ki a falon a tervezett csőkivezetés helyét, majd a középpontban fúrjuk át a teljes falat. 





Egy megfelelő hosszúságú menetes szárat használjunk a sablon rögzítésére. Egyik felén egy alátétet és anyát tekerjünk rá, a másik felén ugyan ezzel a módszerrel a sablont a középső furaton keresztül rögzítsük a falra. Az anyát húzzuk meg jól a rögzítéshez.

 



Ezt követi a fal átfúrása a sablonon levő lyukakon keresztül. Mind a körön kívüli és belüli lyukakon fúrjunk át. A körön belüli furatok a vésést fogják megkönnyíteni majd. A fúrás során ügyeljünk arra, hogy a fúrógépet vízszintesen tartsuk, ellenkező esetben a belső oldalon jelentősen eltérhetünk a sablon által adott iránytól, ami több javítási munkát tesz majd szükségessé.




Az összes furat kifúrása után szereljük le a sablont a falról. A bemutatott képeken azt láthatjuk, hogy a sablon a külső homlokzatra van szerelve és onnan fúrnak befelé. Ennek az oka, hogy a külső homlokzatok javítása többnyire nagyobb költségekkel jár, mint a belső oldali falak gipszes glettelése festése. Árban egy külső műgyantás vakolat javítása többszörös költséget és maradandó nyomokat hagy ezért inkább egy szép homlokzat esetén a sablon külső használata egy kevésbé roncsolt felületet ad, ami fakad abból, hogy itt még szabályosan vezeti meg a sablon a fúrást, amit az a képen is látható.





A sablon eltávolítása után vésőgéppel véssük ki a furással meggyengített falazatot vagy betont. A képen jól látható, hogy szépen szabályosan ki lehet már vésni a cső helyét. 

 




A cső behelyezése után javítsuk körbe kívül és belül a falazatunkat. Ha lehetséges használjunk takaróelemeket az esztétikus kivezetés kialakításához.

 

















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése