2016. június 1., szerda

NEDVES, PENÉSZES FALAK OKAI ÉS JAVÍTÁSA - 1.RÉSZ

   

     Az ember komfort érzését jelentősen csökkenti, ha nedves, dohos, penészes az otthona. A magas páratartalom, a penészspórák az egészségünket is veszélyeztetik, ezért minél előbb meg kell keresnünk az okokat, és megszüntetni azt. Cikkünk első részében olyan példákat vizsgálunk meg, ahol tipikusan száraz épületek kezdenek penészesedni és ezekre próbálunk javaslatokat adni.


A fő probléma - nedvesség,pára!


Alapvetően a kiváltó okot a fenti címben meg is adtuk : nedvesség, pára tartalom növekedése arra a szintre, ami kedvez a penész életben maradásának, szaporodásának. A gomba spórája valójában mindenhol megtalálhat a levegőben, a szaporodáshoz, megtelepedéshez szükséges környezetet pedig mi magunk tudjuk megteremteni, vagy megszüntetni. A penésznek egy 3-4 napos minimum 75-80 %-os páratartalom is teljesen elegendő ahhoz, hogy megtelepedjen és szaporodásnak induljon. Tehát, ha szeretnénk megszüntetni a penészedésedést, a pára és nedvesség tartalom csökkentésével tudunk hatékonyan célt érni.

Páratartalom a lakásban


    Első lépésként, érdemes egy pára tartalom mérőt beszereznünk, annál is inkább, mert ennek segítségével a munkánk eredményét is nyomon tudjuk követni, amit a penész ellen folytatunk. Az egészséges felnőtt ember számára a 40-60 százalékos páratartalom az optimális, mind a komfortérzet, mind az egészségmegőrzés céljából. Kisgyermekek szobájában ennél magasabb is lehet a páratartalom, náluk a 60-70 százalékos az ideális. Sajnos az életvitelünk már önmagában is jelentősen megnövelheti a páratartalmat, fürdőszoba használata, főzés, rossz szellőztetési szokások hozzájárulnak ehhez. Ha alapvetően az épületben szárazak a falak, nincsenek felázások, lehet, hogy a probléma forrása ebben rejlik. A páratartalom mérő segít a folyamatos kontrollban és világosan mutatja, ha gyakoribb, hatékonyabb szellőztetésre van szükség. A közelmúltban jártunk egy olyan lakásban, ahol a falak jellemzően szárazak voltak, a lakás alatt pince volt, annak falai is szárazak voltak, viszont a lakásba belépve állandóan dohos, penészes szag volt.  Mint kiderült a korábbi bérlő télen 17-19 Celsius fokon lakott a lakásban, minimális fűtéssel (elektromos hőtárolós kályha), ebből kifolyólag minimális szellőztetéssel. A lakás 40 m2 volt, 2 felnőtt és egy gyermek lakott benne, ami az életvitelből kifolyólag is rengeteg párával járt, viszonylag kis helyen. Természetes, hogy a bútorok mögött páralecsapódás és penészedés volt. Az új lakó viszont egy fa tüzelésű kandallót rakott be, a falak alaposan fel voltak fűtve, néha 30 fok is volt a lakásban, ez miatt gyakori szellőztetés is volt,  a dohos szag és a penész teljesen eltűnt a lakásból. Ez a példa is jól mutatja, hogy több mennyire fontos szerepe van a szellőztetésnek és fűtésnek a pára kordában tartásában. Ezen felül használhatunk olyan elektromos és vegyi anyagokkal működő páramentesítőket, amik segítenek a megfelelő páratartalom beállítását.





Szigetelni - túl szigetelni

Aki lakott panel lakásban, ahol távfűtés működött a 80-as, 90-es években, az tudja, hogy ott a túlfűtött rosszul szigetelt beton épületek jellemzően nem penészesedtek, mivel a nyílászáróknál szeles időben a függönyök a széllel egy ütemet táncoltak, az ajtóknál gyakran  csak úgy sípolt a szél.  Az öntött vas, vagy jobb helyeken alu radiátorok úgy okádták a meleget, hogy a férfiak többsége "egy szál fecskében" libegett a lakásban, az ablakok gyakran egész éjjel nyitva voltak a meleg miatt. Ennek hozadéka volt az alacsony páratartalom a lakásban, a kis "csinos"  párologtatók a radiátorokon. Majd ezt követően jöttek a panel programok, új ablakok, hőszigetelés, új jól záró bejárati ajtók. A helyzet fordult, ami eddig száraz és páramentes volt, elkezdett néhol dohosodni, penészesedni. Amit elértünk : olyan jól becsomagoltuk a kis lakásunkat, hogy esély nem volt a kiszellőzésre. az alsó képek jól bemutatják ennek az eredményét:






Megoldás:fűtés-szellőzés megfelelő aránya

Mivel ez jellemzően téli probléma, a fűtés-szellőztetés kombinációja lehet megoldás. A nyílászárókba utólag is beépíthető szellőzők jelenthetik az első lépést, de nem állhatunk meg itt, mivel ezek ugyan javítanak a helyzeten, egy párával túlterhelt lakásban nem képesek lépést tartani a friss levegő igénnyel. A fűtésben rejlik az egyik megoldás. Sajnos többen a napközben üres lakás hőfokát 16 fok körülire lövik be, ennek köszönhetően a falak hidegek. Este amikor a család hazatér, 20-21 fokra állítunk arra az időre, amíg még ébren vagyunk, majd éjszakai állásban a fűtés ismét pár fokkal alacsonyabb lesz. Tehát  a levegőt felfűtjük ugyan, de megnövekedett páraterheléssel ( fürdés, főzés, izzadás, mosás, ruhák szárítása, stb..) bekövetkezik a több fokkal hidegebb falakra való kicsapódás, nedvesedés. Reggel jobb esetben egy rövid szellőztetés és újbóli lehűlés a 16 fokkal üzemelő fűtésből kifolyólag. Ez a módszer sajnos jelentősen növeli a penészgombák megjelenését. Akkor hát, hogyan tovább?  Fel kell ismernünk, hogy az egészség rovására nem lehet spórolni a fűtéssel. Magasabb hőfokot célszerű beállítanunk és kisebb hőmérséklet ingadozással. Ha a falak folyamatosan melegen maradnak, a magasabb páratartalom esetén sem fog kicsapódás jelentkezni a felületükön. Amennyiben a téli fűtés nem fokozható, akkor alacsonyabb páratartalmat kell tartani gyakoribb szellőztetéssel. A párás helységek intenzív (de viszonylag rövid!) szellőztetése további segítség az otthonunk megvédésében. Fürdés után, főzés után a helységek alapos szellőztetése jelentősen csökkenti a páratartalmat. Alapvetően a hideg téli levegő alacsony páratartalommal bír, ezért a légcsere itt jótékony, ráadásul ne tartsunk a lakás kehülésétől, mert a jól felmelegített falaknak köszönhetően a levegő is hamar visszamelegszik. Konyhában, fürdőben szellőztető ventilátorok beépítése is tovább javít a helyzeten. A páraelszívó használata a főzés során is hatékony eszköz, természetesen, ha ki van vezetve az elszívott levegő. Amivel viszont megtakarítást tudunk elérni, ha a falakat kívülről szigeteljük, mivel így kevesebb energia befektetéssel tudjuk elérni a kívánt hőfokot és a hőmérséklet szinten tartása is olcsóbban megúszható.






Tehát röviden összefoglalva : megfelelő fűtés - szellőztetés a páratartalom folyamatos ellenőrzése mellett hatékony eszköz lehet egy alapban száraz falakkal rendelkező lakás penészmentesítésére. Néhány gyakorlati javaslat még: érdemes a problémás helyeken, például szekrények, ágyak mögött nagyobb távolságot tartani a faltól a szokottnál, a jobb átszellőzés, melegedés miatt. A penészes felületek tisztítására egy kiváló recept, ha egy spriccelős flakont félig megtöltünk háztartási hypóval, majd a másik felét vízzel és ezzel spricceljük be a penészes felületet. Rövid időn belül tapasztalni fogjuk a penész elhalványulását és eltűnését, ha kell ismételjük meg a kezelést. Arra ügyeljünk, hogy a hypó szövetekre kerülve fakítja azokat, tehát csak óvatosan vele a ruhák és bútor huzatok körül, ezen felül gumikesztyűt is érdemes felvennünk, a permetet semmiképpen ne lélegezzük be maró hatása miatt. A kezelt fal száradását egy meleg levegőt fújó ventilátorral fel tudjuk gyorsítani. A fürdőkben a csempéket is átfújhatjuk vele, a fugákból a fekete penészt szépen kitisztítja, a csempe felületet is fényessé teszi és jól fertőtlenít. Tapasztalatunk szerint hatékonyságban túlteljesíti a kereskedelemben kapható szereket és árban is verhetetlen.

Az alábbi videó további információkkal is szolgál a témával kapcsolatban, az egészségügyi veszélyeket is bemutatva:





További cikkek még a blogunkon:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése