Amennyiben hőszigetelésünket magunk szeretnénk kivitelezni, az első legfontosabb lépés, hogy a gyártók által közzé tett útmutatókat alaposan vizsgáljuk át. Az alábbi leírást az ország egyik legnagyobb gyártója tette elérhetővé, amit itt is elolvashatunk. Az alább vázolt munkafolyamatok figyelembe vételével, nem fogunk mellényúlni a kivitelezés során, de ha szakembert hívunk is a munkát elvégezni, a minőség ellenőrzését mi magunk is jobban el tudjuk végezni a leírtak alapján :
" Az alábbi ismertetőt azzal a céllal állítottuk össze, hogy a homlokzati hőszigetelés témakörében felhívjuk a tervezők, kereskedők, kivitelezők és építtetők figyelmét a legfontosabb kérdésekre. Ez a rövidített leírás segít eligazodni a termékek között, hogy melyiket, hová és miért alkalmazzuk. Az általános ismertetőnél jóval részletesebbek a MASTERPLAST által kiadott termékismertetők és a THERMOMASTER® Alkalmazástechnika, melyekben foglaltak teljes ismerete és betartása szükséges a megfelelő minőségű rendszer elkészítéséhez. A teljesség igénye nélkül az alábbi alapinformációkat ajánljuk figyelmükbe:
A kivitelezés megkezdése előtt minden esetben meg kell vizsgálni a szigetelendő épületet: a falazat anyagát, vastagságát, esetleges hőhidat jelentő beton szerkezeteket, elhelyezkedésüket, a falazat síkeltérését, nedvességtartalmát, meglevő vakolat minőségét vastagságát. A falazat anyagától, vastagságától függően lakás vagy iroda esetében az alábbi hőszigetelés vastagságokat ajánljuk:
*a jelölt falazatok esetében páratechnikai okokból kell a hőtechnikailag indokoltnál vastagabb hőszigetelést alkalmazni. Fürdő és mosókonyha helyiségekben mennyezetig kell csempézni a külső falak belső oldalán, illetve vakolatként csak magas páraáteresztő képességű szilikon vakolat alkalmazható. – Lásd részletesebben: THERMOMASTER® Alkalmazástechnika.
Kivitelezési tanácsok EPS rendszerhez:
A falazatot a szigetelés előtt a következők szerint kell előkészíteni: a kiálló habarcsmaradványokat, fellazult vakolatot, festéket el kell távolítani, a felületet erős cementhabarccsal ki kell javítani. A falazatot portalanítani kell, erősen nedvszívó aljzat esetén alapozás szükséges (pl. pórusbeton felületen MASTERFIX® PRIMER alapozóval). Az előkészítés után először a lábazati indítóprofilt kell elhelyezni, minimum 30 cm-el a járdavonal felett. Rögzíteni beütőékes dűbellel kell 30 cm-ként. Ha a fal egyenetlen, akkor a profilt lábazati ékkel lehet a dűbelezésnél aláékelni, a profilok hosszanti toldásához és a sarkokon használjuk a profiltoldó elemet. Az EPS lapok ragasztását +5°C felett végezhetjük. A ragasztáshoz MASTERFIX® PRO vagy Falfix Plus ragasztót használhatunk. A zsákos anyagot a csomagoláson jelölt vízmennyiséggel össze kell keverni, majd 2–3 perc pihentetés után újból összekeverni. A bekevert ragasztót a hőmérséklettől függően 20–30 percen belül fel kell használni, víz hozzáadásával nem szabad utólagosan képlékenyíteni. A ragasztót a szigetelőlap szélei mellett körben (vigyázva, hogy az élére ne menjen ragasztó) és a felületén egymástól 20-25 cm-es távolságokban levő pogácsákban kell felhordani. A ragasztónak legalább a felület 30%-ban kell rögzítenie az ISOMASTER® EPS lapot. A felragasztott hőszigetelés alatti ragasztó vastagságának 0,5- 2,0 cm között kell lennie. Az ISOMASTER® EPS lapokat kötésben, egymás mellé igazítva szorosan kell felragasztani.
Ha a felragasztott EPS lap alatt a ragasztó megkötött (hőmérséklettől függően 1-2 nap) akkor lehet a dűbeleket elhelyezni. Minden dűbelezési pont alatt megkötött ragasztónak kell lennie. 8 m-nél alacsonyabb épület esetén csak akkor kell dűbelezni, ha a falfelület ragasztás szempontjából kritikus, vakolt, festett vagy erős nedvszívó képességű. 8m-nél magasabb épületeknél még optimális felület esetén (tiszta beton vagy tégla alapfelület) is kiegészítő dűbelezés ajánlott 4-6-8-12 db/m2, a dűbel típusától, a falazóanyag fajtájától és az épületmagasságtól függően. Lásd bővebben: THERMOMASTER® Alkalmazástechnika. A dűbelezésnél mindig be kell tartani az adott dűbel rögzítési mélységét, a dűbelhosszt helyesen kell megválasztani nem elfelejtve az esetleges meglevő vakolat és a ragasztó vastagságát! Vázkerámia tégla csak éles, méretpontos karáthegyű fúróval fúrható, a fúrógépen az ütőerő minimálisra való csökkentésével. Nem engedhető meg, hogy a vékony kerámiacellák beszakadjanak.
A következő fázisban az ISOMASTER® EPS lapokat össze kell csiszolni, hogy a lapok mérettoleranciájából és a kivitelezési pontatlanságból eredő síkfogasság eltűnjön. A felület becsiszolása után lehet felhelyezni ragasztóba ágyazva az élvédő és egyéb kiegészítő profilokat. Az elkészített EPS felületet ragasztótapaszba ágyazott üvegszövet hálóval kell megerősíteni, kérgesíteni. Ez a munkafolyamat fokozottan érzékeny az időjárási körülményekre. A kérgesítés ideje és a ragasztótapasz kötésének ideje alatt (1-3 nap időjárástól függően) a felület nem hűlhet +5°C alá, nem száradhat ki hirtelen (ezért +25°C felett, szélben, illetve esőben nem, vagy csak kiegészítő intézkedések mellett szabad munkát végezni). A kérgesítéshez, akárcsak az EPS lapok
ragasztásához szintén a MASTERFIX® PRO vagy a Falfix Plus anyagok használhatóak. A megfelelően bekevert anyagot 20- 30 percen belül fel kell használni. A vékony rétegben (2-3 mm) felhordott anyag a nyitott időnek megfelelően 10-15 percig kenhető, dolgozható össze. Először az EPS felületre kell a ragasztót minimum 3 kg/m2 mennyiségben, egyenletesen felhordani (ehhez 6 mm-es fogas glettvas ajánlott), majd a friss tapaszba kell az üvegszövet hálót beágyazni úgy, hogy a hálók között 10 cm-es átfedés legyen. Az üvegszövet háló rácsosztásán keresztül átjött anyagot kell simára glettelni. Szükség szerint a felületet át kell még egy réteggel glettelni, illetve csiszolni.
A kéreg megkötése és kiszáradása után a színvakolat felhordása előtt a felületet alapozni kell. Nem érzékeny színek esetében (szürke árnyalathoz közeli színek) használható a színtelen MASTERFIX® PRIMER alapozó, míg érzékeny színek és gördülőszemcsés struktúra esetében ajánlott a szín azonos Coramix vagy CORATREND® alapozó használata. A színvakolat felhordása előtt az alapozónak meg kell száradnia. A vékony vakolat lehet akril vagy szilikon bázisú. A szilikon nagy előnye, hogy jobb a páraáteresztése, a vizet taszítja, öntisztuló felületet ad. Élénk homlokzatszín esetén, illetve forgalmas utak mellett mindenképpen szilikonvakolat ajánlott vagy a vízlepergető adalékot tartalmazó CORATREND® vakolat. A vékony vakolat kapható kapart vagy dörzsölt struktúrában, 1,5 vagy 2 mm-es szemcsenagyságban. A választott struktúrától és a bedolgozás módjától függően, eltérő stílusú felületet kaphatunk. A színvakolat kiválasztásánál tisztában kell lennünk azzal, hogy nagy felületen a színek sokszor másképpen mutatnak, mint kis méretben, valamint a struktúra okozta árnyékhatás is más színhatást hozhat ki. A színmintákon, színkártyán megadott minták minden esetben tájékoztató jellegűek, árnyalatnyi eltérés megengedett. Ugyan a színvakolat gyártása nagyon pontos és szigorú technológia, de a vakolat bedolgozása előtt az alábbi feladatokat el kell végezni:
• homlokzatra csak egy gyártási sorozatból (vödrön jelölve) származó anyagot lehet felhordani, ha ez nem megoldható,
akkor a különböző vödrökben levő anyagot össze kell keverni.
• A vödrök fedelére esetlegesen felrakódott vakolatot vissza kell kaparni a vödörbe.
• A színvakolatot vödrönként 0,5-2,5 dl vízzel hígítani lehet, az időjárástól, a hozzáadott pigment mennyiségétől és az aljzat nedvszívó képességétől függően. Minden vödörhöz azonos mennyiségű vizet kell hozzáadagolni, majd lassú fordulatszámú keverővel teljesen összekeverni. Tilos fúrógépbe tett keverőszárral, magas fordulaton keverni.
• Az összekevert vakolatok színét, állagát szemre össze kell hasonlítani, ha érezhető eltérés van, akkor vagy a teljes mennyiséget össze kell keverni vagy az anyagot nem szabad felhasználni! A vékony vakolat felhordása és eldolgozása szintén nagyon érzékeny az időjárásra, meleg szeles időben minőségi munka nem végezhető. Adott falfelületet egy munkafázisban kell beszínezni, a vakoláshoz meghatározott technológiával és szerszámokkal. Optimális a szélcsendes 15-25°C közötti hőmérséklet. 25-30°C között csak szélcsendes időben árnyékos felületen végezhető színezés. A hideg, párás idő (10°C-nál 75%-os páratartalom felett) káros lehet az anyag fizikai tulajdonságaira, illetve a felhordott színvakolat struktúrájának kialakítása és a vakolatréteg szilárdulásának ideje meghosszabbodhat. A friss felületet védjük a széltől, erős napsütéstől és esőtől, állványhálóval történő árnyékolással.
A lábazat szigetelését a fentiekben leírtakhoz hasonlóan kell végezni, de EPS helyett csak érdesített felületű XPS lemez alkalmazható. Nem fűtött alagsor vagy pince esetén minimum 5 cm-es XPS javasolt, ha a lábazat mögött fűtött tér van, akkor a szigetelés vastagságát növelni kell. Meglevő járdára a lábazatszigetelés közvetlenül nem ültethető, a járda és a szigetelés között 1 cm-es hézagot kell hagyni, melyet duzzadó habszalaggal kell kitölteni. A lábazati indítóprofil és a lábazatszigetelés csatlakozási hézagát szintén habszalaggal kell kitölteni. A lábazaton a nedvességnek és fagynak jól ellenálló lábazati márványvakolatot kell használni. A lábazati márványvakolat alá szintén szükséges alapozó. Ha olyan színt választottunk, amelyben nincsenek fehér márványszemcsék, akkor színazonos alapozót használjunk. Mivel a lábazatvakolat nem tartalmaz pigmenteket, hanem színes márványszemcséket, ezért a gyártási számokra fokozottan kell figyelni, a bedolgozásnál törekedni kell az egyenletes felhordásra 4-5 kg/m2. A lábazatvakolatot felhasználás előtt hígítani nem kell, de lassú fordulatszámú keverővel alaposan össze kell keverni. A lábazatvakolat térhálósodása (kb. 72 óra) akkor tökéletes, ha nem éri csapadék, ha a hőmérséklet nem csökken 10°C alá 75%-os páratartalom mellett. A felhordás ideje és az azt követő 6 órában nem érheti huzat, eső napsütés illetve 30°C-nál nagyobb hőmérséklet."
Az alábbi témában megjelent leírásainkat is megtekintheti, ha a szövegre kattint:
forrás : Masterplast" Az alábbi ismertetőt azzal a céllal állítottuk össze, hogy a homlokzati hőszigetelés témakörében felhívjuk a tervezők, kereskedők, kivitelezők és építtetők figyelmét a legfontosabb kérdésekre. Ez a rövidített leírás segít eligazodni a termékek között, hogy melyiket, hová és miért alkalmazzuk. Az általános ismertetőnél jóval részletesebbek a MASTERPLAST által kiadott termékismertetők és a THERMOMASTER® Alkalmazástechnika, melyekben foglaltak teljes ismerete és betartása szükséges a megfelelő minőségű rendszer elkészítéséhez. A teljesség igénye nélkül az alábbi alapinformációkat ajánljuk figyelmükbe:

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése