2016. szeptember 5., hétfő

SÉRÜLT FAL JAVÍTÁSA, GIPSZELÉSE, GLETTELÉSE HÁZILAG

Szegek kihúzása után, bútorok szállítása során, egy nagyobb szoba átrendezésnél könnyen előfordulhat, hogy a falunk megsérül. Szakembert találni ennek javítására szinte lehetetlenséggel egyenlő, egy kis idő és pénz ráfordítással viszont mi magunk is rendbe tehetjük ezeket. Nézzük a lépéseket.




Első lépésként készítsük elő a munkaterületet, takarjuk le a padlót, ott ahol dolgozni fogunk. Amire szükségünk van, az alábbi képen láthatjuk. Takarással kapcsolatos cikkünket itt olvashatja


A glettelés megkezdése előtt az egyik teendőnk, hogy a még laza, mozgó részeket távolítsuk el a falról spaklival, majd ez után portalanítsuk a lyukakat ecsettel, vagy akár porszívóval. Majd ecsettel nedvesítsük meg, ez véglegessé teszi a portalanítást és jobban tapad a gipsz az előnedvesített felületre. Gipszből mi a Rigips Rimano-t használjuk, de más gipszfajták is megfelelnek erre a célra, amik direkt glettelésre, faljavításra valók. A vásárlás során azzal kell tisztában lenni, hogy milyen mély a sérülés, amit javítani szeretnénk, amint látjuk a Rigips ez alapján nevezte el a gipszeket, azaz, hogy milyen vastagságban, mélységben lehet egyszerre felhordani. Többnyire egyébként a falsérülések, repedések javításához a Rimano 3-6 megfelel. A mélyebb, nagyobb sérülésekhez viszont már indokolt lehet a Rimano 6-30, amit már 3 cm vastagságban lehet felhordani. Érdemes kisebb kiszerelést vennünk (5kg), hiszen az ilyen sérülések anyagszükséglete viszonylag kicsi, viszont a gipsz hosszabb ideig tartó állás után veszít a minőségéből, gyorsabban fog kötni, lejárt szavatosság után már nem javallott használni.




        Az anyag keverése során arra ügyeljünk, hogy mindig a vízhez adjuk a gipszet, tehát a víz kerül a kőműves serpenyőbe, majd ehhez adagoljuk a gipszet.






    Az bekevert gipsz sűrűségre olyan legyen, hogy a spaklira véve, azon maradjon, még kisebb rázásra sem csússzon le, folyjon le a szerszámról. Majd ezt követően a spaklival dolgozzuk bele a sérülésekbe a glettelő gipszet. 







Ügyeljünk arra, hogy amennyire lehetséges, teljesen feltöltsük a lyukakat, majd a nagyobb glettvassal húzzuk el egyenesre a felületet. Akár több irányból is, többször háthuzatjuk a glettvassal, de arra figyeljünk, hogy nagyon vastagra ne "hizlaljuk" fel, mert a lyukból egy dombot fogunk csinálni. Amikor végeztünk, hagyjuk megszáradni a gipszet (kb 24 óra multán már jól csiszolható), majd csiszoljuk meg a felületet csiszoló papírral (100 -120-as). Ha még nagyon magas a nedvesség tartalma a javított felületnek, akkor nehéz csiszolni, eltömíti a csiszoló papírt, elkenődik a gipsz, tehát érdemes a megfelelő száradásig várnunk. Ha maradt esetleg mélyedés, kisebb lyuk, a csiszolás után arra húzzunk még egy kevés anyagot, majd a száradás után csiszoljuk azt is át.







Az alábbi videó folyamatában is bemutatja a javítás menetét.




Olvasson további cikkeket is blogunkon építőipari témákban:


SZOBAFESTŐ, MÁZOLÓ MUNKÁK - AMIÉRT A TAKARÁSSAL KELL KEZDENI


CSEMPE ÉS JÁRÓLAP BURKOLATOK KÉSZÍTÉSE HÁZILAG


VAKOLÁS HÁZILAG

2016. augusztus 31., szerda

SZERZŐI JOGI MEGJEGYZÉSEK AZ ÉPÍTSD OKOSAN BLOGHOZ


A http://epitsd-okosan.blogspot.hu/ (és más végződéssel pl.: .com, .at, stb.) webhelyen található szöveg, és az oldalakon található képek felhasználhatóságát illetően.

Az oldalakon található minden szöveget, és a fényképeket a szerzői jog ide vonatkozó része védi. Az írások bármilyen nemű után közlése kizárólag az én írásos engedélyemmel lehetséges.

A blog és létrehozását elsősorban a segítő szándék, a tájékoztatás és ismeretterjesztés motiválta, ezért készséggel állok bárki rendelkezésére, aki a szöveget fel kívánja használni.

A világhálón az engedélyem nélkül szabad idézni a honlapon található szövegekből. Amennyiben az nem hosszabb, mint ami az adott kontextushoz feltétlenül szükséges, de csak a forrásra való hivatkozással (linkkel) együtt.

A szakmai leírások anyagai írásos engedélyem birtokában, és előzetes egyeztetés után szabadon felhasználható a nem üzleti jelleggel működő oktatási intézményekben, valamint nyitott előadásokon, amennyiben a szöveg maga nem kerül ki az oktató vagy az előadó kezéből (a blogon található anyag linkjének megosztása természetesen elfogadható alternatíva). Az anyagok másféle felhasználása, beleértve a nyomtatásban, adathordozón, vagy bármilyen más formában történő megjelenést, vagy fizetős tanfolyamokat, csak jogdíj ellenében lehetséges.

A szakmai oldalak internetes utánközlését még jogdíj ellenében sem engedélyezem. Részletek közölhetőek belőle, de szigorúan csak a velem való egyeztetés és megállapodás után.

Bizonyos, ismeretterjesztő jellegű oldalak (pl.: DIY -csináld magad oldalak) internetes utánközlésére egyeztetés után adhatok engedélyt, de csak szerkesztetlen formában, jól látható forrásmegjelöléssel.


A rendszeresen frissülő, tanulmányszerű írások esetében csak ideiglenes (közlési határidőhőz szabott) utánközlést engedek meg, hogy az írásaim elavult változatai ne lepjék el a netet. Az utánközlés hosszabb ideig is lehetséges, amennyiben a másik fél vállalja, hogy a honlapomon megjelenő frissüléseket leköveti.

Köszönettel:

Endrédi Lajos

az Építsd okosan! blog tulajdonosa



ÉLVÉDŐK LÉPCSŐKHÖZ - HOL ÉS HOGYAN HASZNÁLJUK?


Lépcső élek védelme és csúszásmentesítés lehetne a két fő ok, amiért érdemes használnunk ezeket a profilokat, de akár dekorációs célokat is betölthetnek, erre jó példa a LED világítással kombinált élvédő profil. A gyártó cégek egyre változatosabb és időtállóbb profilokat kínálnak, ezekből szemezgetünk egy kicsit, röviden konkrét profilokat és azok beépítését elemezzük ki. Ausztriai munkáink során mi a lépcsőkhöz csak fém és esetleg gumírozott fém profilokkal dolgoztunk beltérben, a műanyagot inkább - ott is csak - ritka esetben a falakon használtuk élvédelemre. Kültérben viszont elterjedtebbek a gyárilag csúszásmentesített járólapok/lépcsőlapok, vagy az utólag felszerelhető vagy ragasztható élvédők. Ennek oka az lehet, hogy a csempe alá beragasztott fém élvédő a külső hőmérséklet ingadozásra másképp reagál, mint a gress lap, vagy égetett kerámia lap, ez miatt a beépítése nagyobb rizikót hordoz magában, időigényesebb, több odafigyelést, munkát igényel. A hőtágulás miatt, könnyen víz juthat be, ami akár felfagyást is eredményezhet. Láttam már gumírozott fém élvédőt is kültérben beépítve, ami sajnos már pár év után cserére szorult. De természetesen ez az egyéni tapasztalat útján kialakult vélemény, ettől a gyártók és más burkolók véleménye/tapasztalata eltérő is lehet.  Nézzünk egy metszeti ábrát, ami jól bemutatja a profil beépítési módját beltérben.




Ha biztosra akarunk menni a burkolás során, érdemes minden esetben inkább flexibilis csemperagasztót használni, a fenti képen is ezzel jelöltünk. Látható, hogy a ragasztó a függőleges, fellépőre ragasztott csempe tetejére is került, a profil és a lap közé. A vízszintesen levó járólapnál, ha minimális fugát hagyunk, akár a ragasztóval is telibe lehet húzni, de mi inkább egy kicsit nagyobb fugát hagyva, fugázó anyaggal (flexibilis szintén) fugáztuk ki. Törekedjünk arra, hogy lehetőleg jól telített legyen a ragasztó a profil alatt is. A következő ábra egy másik profil beépítési módját mutatja be.

A kivitelezési mód szinte teljesen azonos, viszont megjegyeznénk, hogy néhányan a fugázó anyag helyett inkább szilikonoznak. Az alsó ábra szintén a fenti profilt mutatja be, de pluszként még a hozzá használható sarokprofilt is láthatjuk, ami dekoratív megoldás lehet a sarok képzése során.



Az alábbi profil érdekessége, hogy rendelkezik egy távtartóval, ami segít abban, hogy egységes fugákat tudjunk kialakítani. A fuga számára maradt helyre flexibilis fugaanyagot vagy fugaszínű szilikont használhatunk.








Érdekességként mutatjuk be azt az élvédőt is, amibe LED világítás van beépítve. Ennek áram szükséglete minimális, tehát egy idő kapcsoló segítségével, akár éjszakai irányfényként is működhet egy hálószobába vezető lépcső esetén. 



Nézzünk kültérben használt élvédelmet is az alábbi képeken. Az első képen egy utólag felragasztott fém élvédőt láthatunk (saválló vagy alu), ami a felső felén többnyire csúszásmentesítő szalaggal vagy bemarással van ellátva. Ez a profil alkalmas lehet arra is, hogy egy régebbi, élvédő nélkül épített lépcsőre kerüljön, ahol esetleg több járólap sérült, törött az éleknél. A ragasztásához mi TEC 7  ragasztót használjuk nagyon jó eredményekkel, eddig még garanciális problémák nem voltak vele.



Itt egy példa a következő képen a csúszásmentesítéssel ellátott járólapra, ami véleményünk szerint kültérben nagyobb biztonsággal használható védelemre, mint a profilos megoldás. Az alatta levő képen láthatunk egy lépcsőt is, amit korábban csináltunk Ausztriában. A megrendelővel való egyeztetés után egy olyan járólap került kiválasztásra, ami mind szilárdságban, mind pedig felületben megfelelt a kültéri elvárásoknak, tehát gress lap, ami alacsony nedvszívással bír, és érdesített felület, ami biztosította a csúszásmentességet is és kb 8-9 mm vastagsággal .










Nézze meg az alábbi cikkeket is a témához kapcsolódóan:


2016. augusztus 30., kedd

TÖRÖTT JÁRÓLAP ÉS CSEMPE CSERÉJE HÁZILAG



   Kellemetlen tud lenni, amikor a közeljövőben nem terveztünk csempézést vagy járólapozást a lakásunkban és akkor a legláthatóbb helyen összetörik egy lap. Tudjuk milyen nehéz egy ekkora volumenű munkára szakembert találni, de éppen ezért is érdemes elolvasni az alábbi folyamatot, mivel akár mi magunk is ki tudjuk cserélni egy kis idő ráfordításával. Ami ilyenkor hasznosnak bizonyul, az előrelátás, mégpedig az ilyen esetekre olyan módon, hogy jó pár darabot a csempéből vagy járólapból félreteszünk a későbbi javításra...és most elő is vehetjük ezeket. Természetesen, ha nincs már a lapból, akkor vásárolnunk kell egy méret és szín azonos csomagot, amiből későbbre is maradhat. Ha nincs színben megegyező, akkor valami nagyon hasonló színű és mintázatú csempét keressünk, a mérethez azonban ragaszkodnunk kell.




Nézzük, hogyan fogjunk hozzá! A első lépést az ábrán láthatjuk, azaz a környező csempéket ragasszuk le festő ragasztó szalaggal, annak érdekében, hogy a további sérülésektől megóvjuk a munkánk során a felületet. A törött járólap körüli fugákat hagyjuk szabadon, mivel azokat el kell távolítanunk. Ha fali csempével van dolgunk, a munkaterület alatt is takarjuk, kartonnal, kiszanált pléddel, hullámpapírral. A lényeg, hogy a leeső darabok ne tudjanak sérülést okozni a járólapon, ezzel újabb elfoglaltságot teremtve magunknak.







A következő lépést láthatjuk a képen. A fugák eltávolítása óvatos kezeket igényelnek, mivel ha a környező lapokat is megsérthetjük, ebben az esetben pedig tovább kell bontanunk. A fuga eltávolítását végezhetjük fugakaparóval, szabályozható fordulatszámú kisflexel, lassú fordulatszámon, de spaklival és kalapáccsal, apró ütésekkel is jó eredményt érhetünk el. Az alábbi videókban további speciális gépeket is láthatunk, de az a legtöbb háztartásban nem elérhető. Erre a lépésre azért van szükség, mert ha fugával együtt kezdjük eltávolítani a lapot, azt összetörve, megfeszülhet és a másik lapból is letörhetnek darabok, viszont fuga nélkül marad hely a kimozduló lapdarabok számára.






Amennyiben sikeresen eltávolítottuk a fugákat, jöhet a csempe eltávolítása. Első lépésként a kalapáccsal mérjünk erős, határozott ütéseket a lap közepére, hogy darabokra törjön. Fontos a biztonságra odafigyelnünk ennél a lépésnél, mert a csempe vagy járólap törése folyamán apró éles darabok pattanhatnak le, amik súlyos szemsérüléseket okozhat, ezért védőszemüveg, védőkesztyű használata mindenképpen javasolt.














Majd egy vésőt és kalapácsot használva, véssük ki az összetört darabokat, majd a ragasztó maradványokat is távolítsuk el a vésővel, vagy egy erősebb spaklival. A lényeg, hogy teljesen tisztítsuk meg a felületet, még a fuga maradványoktól is. 













Portalanítsuk a felületet egy ecsettel vagy porszívóval. Egy enyhén nedves szivaccsal is áttörölhetjük. Ha a vakolat is kijött egy kisebb darabon, pótoljuk esetleg csemperagasztóval, azaz töltsük fel a régi vakolat síkjáig.






A kész felületre ragasszuk az új járólapot. Ehhez használjunk csemperagasztót, de alternatív megoldásként használhatunk építési ragasztót, ragasztó sziloplasztot is. A fuga kialakításához használjunk ékeket, fugakeresztet. Várjunk a teljes száradásig.













A teljes száradás után ( normál ragasztónál 24 óra) távolítsuk el a ragasztó szalagokat, majd a korábbi fugával színben azonosat keverjünk be. Ha nem vagyunk biztosak a színben, vigyünk magunkkal a kivésett  fugából egy darabot az üzletbe. Ne felejtsük el, hogy évek alatt a fuga fakulhatott, ezért a vásárlásnál, ne a külső, hanem a  fal felőli oldalát vegyük alapul a fuga darabnak. Majd alaposan takarítsuk le a felületet a fuga maradványoktól, ami a felkenése során került a csempére, vagy járólapra. A fenti munkafolyamatok mikéntjéről és hogyanjáról részletesen is olvashat az alábbi cikkekben:





CSEMPE ÉS JÁRÓLAP BURKOLATOK KÉSZÍTÉSE HÁZILAG


CSEMPE ÉS JÁRÓLAP FUGÁZÁSA HÁZILAG


SZILIKONOZÁS - HOL? MIÉRT? HOGYAN?



Az alábbiakban német nyelven megnézhet néhány videót, ami jól bemutatja a fent vázol munkafolyamatokat :







2016. augusztus 29., hétfő

CSEMPE ÉLVÉDŐK HASZNÁLATA, BEÉPÍTÉSE A BURKOLÁS SORÁN



Élek, sarkok dekoratív lezárása, mindig kihívást jelentő feladat volt a burkolás során. A mai modern anyagok és technológiák viszont kész rendszerekkel állnak rendelkezésünkre a kivitelezéshez. Mi Ausztriában többnyire a Schlüter termékeket használtuk, mert teljes körű termékskálával és jó minőséggel dolgoznak.
 Ebben a cikkünkben a csempézéshez felhasználható élvédőket és azok használatát vesszük nagyító alá. Ezeket a profilokat többnyire műanyagból és fémből gyártják, felhasználásuk gyors és egyszerű, csupán néhány alapszabállyal kell tisztában lennünk a felhasználásuk során. A gyártók kiegészítőket, sarokprofilokat, toldókat, lezáró profilokat (végzárókat) is készítenek ezekhez, amik még dekoratívabbá teszik a kész burkolatunkat. Röviden tekintsük át a profilok használatát.




                                                                                                                                                                
Pozitív, azaz kiálló sarkot veszünk például, ahova élvédőt szeretnénk majd elhelyezni. A burkolás során az egyik oldalt telibe burkolhatjuk, majd a pozitív élnél egy egyenest képezzünk a csempesorunkkal. Itt tényleg fontos a függőt ellenőriznünk egy vízmértékkel és arra ügyelni, hogy a csempék a saroknál egyenesen fussanak egymás fölött, hiszen a csempék éléhez fogjuk futtatni a függőleges élvédőnket. Törekedjünk arra, hogy sorja mentes legyen a vágott csempe él, ezt csiszolással vagy reszelővel tudjuk elérni. A csempéket a sarokkal egy vonalban vághatjuk le majd, ahogyan a képen is látszódik, ne burkoljunk túl azon. Érdemes előre most lemérnünk a levágandó élvédő hosszát és levágni azt a megfelelő méretre, hogy a ragasztó felhordása után, rögtön bele tudjuk majd helyezni. A mérés során vegyük figyelembe a sarokzáró profilokat is, ha használunk. Mi inkább 1 mm-el rövidebbet vágunk, mert azt felül a másik profilhoz emelve, alulra kerül az 1 mm hiány, ami kevésbé zavaró a szemnek és így enged egy kis játékot eltérések esetén. A következő lépésben az élvédő helyén fogazott glettvassal ragasztót hordjunk fel, ügyelve arra, hogy a másik oldalról érkező csempék élét ne kenjük össze a ragasztóval, mert a fugázás során ez látszódhat, ha mégis kerülne rá, amilyen gyorsan csak lehet, vizes szivaccsal távolítsuk el. 


A méretre vágott élvédő profilt helyezzük rá a csemperagasztóval megkent élre, majd egy kőműves kanál, vagy gipszelő kanál segítségével nyomjuk bele jól a ragasztóba, hogy a ragasztó át jöjjön a perforált részen. Majd a kanál lapjával szépen simítsuk el a ragasztót, a felesleget pedig szedjük le kanállal. Erre azért van szükség, mert az élvédőhöz való burkolás időbe telik és a csemperagasztó közben megszárad, elkezd kötni - ezért jobb ezt a felületet is majd a csempézés előtt újra kenni csemperagasztóval.  Fontos szabály itt is, hogy amennyiben ragasztóval összekentük a profilt, a lehető leghamarabb töröljük le egy nedves szivaccsal. Ha felül is van profil vagy sarokvédő profil, akkor igazítsuk össze vele, amennyiben csúszna lefelé az élvédő, alul egy ékkel ékeljük ki a kíván magasság beállítása után. Műanyag élvédő esetén érdemes vízmértékkel is ellenőrizni a függőleges síkját, mert hajlamos néhány profil a görbülésre ( a fém profilokra ez nem jellemző). Az élét a profilnak igazítsuk síkba a már kész burkolathoz. Ha elvetemedett műanyag profilunk van, azt kézzel egy kollégánk az egyeneshez igazítja, majd kisebb bognárszeggel odaszegelve a falhoz a perforált résznél, rögzíthetjük azt. Amennyiben nem használunk sarok profilokat, gérbe is vághatjuk az élvédőket egy flex, vagy esetleg egy gérláda és fémfűrész segítségével. A vágás után a fém élvédőket finomabb reszelővel, a műanyagot egy léc darabra fogott csiszoló papírral is finomíthatjuk (minimum 120-as) .


Majd ezt követően folytassuk a burkolást a másik oldalon is.



 Fuga kialakítása a már kész csempe burkolat mentén ékekkel vagy fugakereszttel lehetséges. A fugaméret lehet akár a csempe fugával azonos, vagy csak 1-2mm. Néhány profil esetén, fuga nélkül is be lehet építeni, teljesen neki zárva a csempéknek a két oldalról, de mi többnyire körbefugázva használjuk ezeket. Az alsó képen jól látható a fugák kialakítása, itt is alapszabály, hogy a ragasztót a fugákból szépen ki kell takarítani, kihúzni, hogy a fugázás során ne látszódjanak csemperagasztó darabok majd a kész felületen.





Ausztriai munkáink során olyan profilokat is használunk, melyek egy távtartóval vannak ellátva, és ezzel adják meg az egységes fugaképet, az alábbi képen láthatunk erre is egy példát. Használata még egyszerűbbé teszi a profilok beépítését.





A fugázás során fugázó anyaggal fugázzuk ki az élvédők mellett is, ami fixen kitámasztja a profilt is majd a teljes megkötés után. Az alábbi képen ezt láthatjuk:


 A fugázás menetéről és más burkolással kapcsolatos kérdésekről az alábbi linkekre kattintva olvashat:





CSEMPE ÉS JÁRÓLAP FUGÁZÁSA HÁZILAG



CSEMPE ÉS JÁRÓLAP BURKOLATOK KÉSZÍTÉSE HÁZILAG



FALAZOTT ZUHANYKABIN KÉSZÍTÉSE


  Itt megnézhet egy videót, ami a teljes munkafolyamatot végig mutatja, sajnos csak német nyelven, de fenti leírás fényében már érthető a németül nem beszélők számára is:









2016. június 15., szerda

LAMINÁLT PARKETTA A FALRA

   
    Egy asztalos barátomnál láttam az ötletet, amit most röviden szeretnénk bemutatni. Szép, egyenletes, könnyen takarítható falfelület képzés nem könnyű feladat, de ezzel a megoldással egy nagyon dekoratív és tartós falburkolat hozható létre. A laminált parketta számomra eddig csak mint padló burkoló anyag létezett, de ez a megoldás rácáfolt a dogmatikus nézetekre. Nézzük milyen előnyökkel bír ez a megoldás: viszonylag rövid idő alatt el lehet készíteni, komplett rendszerről van szó, élvédők, dekor sínek, takaró profilok mind vásárolhatók hozzá. Mosható, könnyen takarítható felületet ad. Eltünteti a kisebb egyenetlenségeket, falhibákat. Tartós anyag. Hogy csak néhányat említsünk. 


     Amint a képen láthatjuk, vízszintes és függőleges fugák kombinálhatók egy takaró profil beiktatásával. A képen látható parketta építési ragasztóval van a fal felületére felragasztva, természetesen ehhez stabil, pormentes aljzatra van szükség, nehogy a ragasztó elváljon a faltól. Ha önnél már több rétegben festett fal van, ami néhol táskás, könnyel leváló festékkel van festve, érdemes a laza részeket lekaparni egy spaklival, majd mélyalapozni a fal felületét. A gyártó által megadott száradási idő után el lehet kezdeni a munkálatokat. Tulajdonképpen a munka folyamata megegyezik a laminált parketta készítésének folyamatával, a különbség annyi, hogy itt függőleges felületre dolgozunk, ahova ragasztanunk kell. A ragasztás pontonként történik, a parketta több pontjára juttatva építési ragasztót. Ez az anyag a kötés után is egy bizonyos mértékig flexibilis marad, ami a parketta szempontjából fontos tényező, tekintettel a hőtágulásra, dilatációra. Takaró sínek alá, mint például a fenti képen vízszintesen végighaladó sínnél, akár dűbelekkel is megrögzíthetjük, ebben az esetben azonban alul felül is biztosítanunk kell helyet az esetleges tágulásnak, de a képen látható falon levő parketta, csavarozás nélkül is stabilan áll már hosszabb ideje.






A kapcsolók is szépen beilleszthetők a felületbe:



Élvédők és takaró profilok használata a falon és a pozitív éleknél:








A negatív éleknél érdemes színazonos szilikonnal tömíteni, ami szintén a rendszerhez vásárolható. Az elektromos dobozok elérhetőségét az alábbi módon lehet biztosítani, élvédők és parketta felhasználásával:


Felül nikecell stukkó profil került fel, ami később festhető a mennyezet színére, de ha a parkettával azonos színű szegélyezést akarunk, azt is vásárolhatunk hozzá, majd csak a mennyezetet festjük le . A mennyezetnél érdemes festhető akryllal tömíteni, majd festés előtt, szépen egyenesen papír ragasztós szalaggal védeni a festéktől. A szegélyekhez tudunk venni előre felfúrható klipszeket, amibe majd belepattintjuk a parketta szegély lécet.



 Ott ahol járólap van, a szegélyre érdemes ráültetni a parkettát, mivel így elkerülhető, hogy felmosás során nedvességet kapjon a laminált parketta. Ha viszont leültetjük a padlóra, feltétlenül szilikonnal gondosan tömítve zárjuk el a víz útját.





Az alábbi cikkek kapcsolódnak még ehhez a témához:


2016. június 9., csütörtök

ÉPÍTSD OKOSAN FÜZETEK - 2. SZÁM PDF FORMÁTUMBAN

Elkészült a második füzet is, hasonló módon, mint az első, szabadon letölthető, jó olvasást:





Kattintson a képre a letöltéshez....